Tóthné Varga Zsuzsanna vagyok gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem pszichológia szakán végeztem (2004), majd a Pécsi Tudományetemen szereztem meg gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus végzettségemet (2013).  Család-rendszer terapeuta (Család-rendszer terápia, 2017) illetve családi és kapcsolatügyeleti mediátor (Kapcsolat Alapítvány, 2008) vagyok. Pszichológus identitásom jungi analízisen (C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület), családterápiás önismereten, pszichodrámán (Magyar Családterápiás Egyesület; Család-Rendszer Terápia), és művészetterápián alapul. Munkám során az itt szerzett ismereteket, módszereket alkalmazom.

Dolgoztam gyermekjóléti szolgálatnál és nevelési tanácsadóban. 2008-2021-ig az Érdi Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgoztam kisgyermekekkel, óvodásokkal, kisiskolásokkal, kamaszokkal, párokkal és családokkal. 

A gyermekek az alkotás folyamatában játsszák el élményeiket, s dolgozzák fel nehézségeiket. Hogy ez épp a rajzolás, a szerepjáték, a bábozás, babázás, a meseírás, az építés, a zene stb., vagy több minden egyszerre, az a gyermek személyiségétől függ. Így a gyerekekkel való foglalkozás egyaránt ötvöz meseterápiás, játékterápiás, rajzos, zenei elemeket, a gyermek igényeit, személyiségét figyelembe véve. A gyerekek a játék folyamatában feloldódnak, eljátszanak és kimondanak számukra fontos történéseket, érzéseket, megéléseket szimbólumok formájában, a szakember támogatásával, és pont annyi aktivitásával, ami a gyermek fejlődését és a nehézségének, esetleges elakadásának a megoldását szolgálja.

A gyermekek mellett mindig nagy hangsúlyt fektetek a szülőkkel való együttműködésre, a szülőkkel való közös munkára is. Fontosnak tartom megérteni, hogy egy-egy viselkedés, egy-egy tünet mit is üzen számunkra, szülők számára, mit is tanulhatunk belőle a családunkról. Így a pszichológiai tanácsadás során szülőként nem csak gyermekünket, de önmagunkunkat, családunkat is lehetőségünk van jobban megismerni. Ami manapság különösen fontos, hiszen szeretnénk, hogy gyermekünk kiteljesedhessen, hogy megvalósíthassa önmagát, ehhez azonban fontos, hogy mi is "elég jó" szülők legyünk. Ez mit is jelent pontosan? Akkor vagyunk"elég jó" szülők, ha rá tudunk hangolódni gyermekünk igényeire, s azt tudjuk neki adni, amire valóban szüksége van, se nem többet, se nem kevesebbet. Mindehhez az kell, hogy önmagunkkal is tisztában, önmagunkkal is egységben legyünk. Fontos látni, hogy hol vagyunk traumatizáltak, mi az a terület az életünkben, amit nem tudunk reálisan látni. Ha például gyermkekként túl sokat vártak el tőlünk, túl sok frusztációnak voltunk kitéve, nehezen érezzük, hogy mi hol húzzuk meg a határokat a gyereknevelés során. Mindehhez még hozzájárul, hogy a mai világban szinte elvesztek a régi korok kapaszkodói, a régi generációk nevelési elvei többé-kevésbé elavultak, vagy egyszerűen mi másképp szeretnénk nevelni gyermekeinket, ahogy ezt szüleink tették, így nem mindig tudjuk, hogy pontosan hogyan, milyen elveket kellene követnünk. Gyermepszichológusként fontos feladatomnak érzem ebben is segíteni a hozzám fordulókat.

A társadalomban sok olyan szorongást keltő mondat után, hogy ha "ezt és ezt tesszük, maradandó károsodást okozunk gyermekünkben", fontos hogy visszaszerezzük önbizalmunkat, szülői kompetenciánkba vetett hitünket, és közben legyen erőnk kérdés, esetleg nehézség esetén szakszerű segítségért fordulni, hiszen fejlődni ilyenkor tudunk igazán: "az individuáció tényleges folyamata  - a tudat kapcsolatba lépése a saját belső centrummal, a pszichikus maggal, az ősvalónkkal - leggyakrabban a személyiség sérülésével és az azt kísérő szenvedéssel kezdődik (Marie-Louise von Franz)."